A legtöbb diák nem szeret a tanulással foglalkozni, mert sokkal jobban érdeklik a barátok és a szórakozás. És ez bizony a jegyeiken is meglátszik, így veszélybe kerülhetnek az év végi vizsgák és a jó jegyek. De nem kell rögtön kétségbe esni, mert egy kis segítséggel még meglehet menteni az évet és a továbbtanulást is. Hiszen ha a magántanároktól kérünk segítséget, akkor még jó eredményeket érhet el a gyermekünk. Hiszen egy történelem tanár tökéletesen összefogja tudni foglalni a fontos évszámokat és eseményeket, így a szóbeli és az írásbeli vizsgák is sokkal egyszerűbben fognak menni. Persze a gyerekek nem szeretnek különórákra járni, de meg kell velük értetni, hogy ez az ő érdeküket szolgálja. Ezért ha azt látjuk, hogy valamelyik tantárgy nem megy igazán jól a gyermekünknek, akkor bátran járassuk magántanárhoz, mert biztosan pozitív eredményeket fog elérni a segítségével a tanulásban. Így sokkal jobb iskolába fog tudni menni továbbtanulni, ami az életére is kihatással lesz.