A mai világban teljesen mindegy, hogy a világ melyik pontján élünk, biztosak lehetünk abban, hogy szükség lesz legalább egy idegen nyelv tudására. Természetesen nem utolsó szempont az sem, hogy manapság már számtalan megoldás és lehetőség közül választhatunk, viszont a lehető legjobb, ha elsőként az angol nyelvet szeretnénk elsajátítani. Nem csak azért, mert ennek köszönhetően a következő nyelv már sokkal könnyebb lesz, de egy minőségi angol nyelvtanfolyam minden szempontból jó választás. Persze sokszor az sem utolsó szempont, hogy mennyire vagyunk fogékonyak, hiszen tény, hogy minden egyes idegen nyelv kapcsán valóban sokat kell foglalkozni azzal, hogy megtanuljuk a szavakat, valamint azt is, hogy milyen nyelvtani szabályokat kell betartanunk és pontosan melyiket mikor kell alkalmazni. Amikor pedig ezen felül szeretnénk még némi gyakorlásra is időt és energiát szánni, annak sincs semmi akadálya, viszont ezekben az esetekben érdemes lehet egy csoporttal együtt fejlődni, hiszen ennek köszönhetően a párbeszédes gyakorlatok is könnyedén elvégezhetők.