A szülők egy része úgy dönt, hogy a gyermekét a négy osztály elvégzése után gimnáziumba íratja. A kicsiknek még ez elég nagy változást jelenthet, hiszen pontosan ez az időszak, amikor az osztály már megszokta egymást, valamint a tanárokat és a helyszínt is. Éppen ezért a tanulóknak egyáltalán nem egyszerű feladat, hogy egy teljesen új közösségben tudjanak eredményeket letenni az asztalra. Éppen ezért a gimnáziumok is biztosítanak leendő tanulóik részére előkészítő órákat. Mivel teljesen mások a követelmények egy gimnáziumban, mint egy általános iskolában, így az is elképzelhető, hogy az első pár hónapban romlanak a tanulmányi eredmények. Azonban ha egy előkészítő segítségével a tanulók megszokják az új tanítási rendet, esetlegesen még barátokat is szereznek, a első pár hónap sokkal könnyebb lesz számukra. Általában ezek az előkészítések egyidejűleg történnek az általános iskola negyedik évével, így az ottani tanulmányi eredmények még javulhatnak is a plusz foglalkozásoknak köszönhetően.