Kisebb és nagyobb nyomdákkal könnyedén találkozhatunk manapság a szolgáltató piacon, az, hogy mi éppen melyik változat mellett tesszük le a voksunkat, csakis rajtunk múlik. Legyen egy komplett tervünk azzal kapcsolatban, hogy mit is szeretnénk, érdemes lehet akár több alkalommal is találkozni a munkát végző szakemberrel, aki így teljes képet kap majd rólunk. Amikor pedig megkezdte a munkát, folyamatosan tudunk terveket is nézni, pontosan azért, mert így látni fogjuk, merre halad a dolog. A digitális nyomda segítségével pedig nem csak az alapanyagok kapcsán kaphatunk ötleteket, de emellett akár mintákat is nyomtathatunk, így a nagyobb példányszámok esetében is biztosra mehetünk. Tény, hogy nem egyszerű a megfelelő alapanyagokat is kiválasztani, hiszen ez az, ami szintén fontos lehet. Akkor pedig, amikor már minden rendben van és készen vannak a nyomatok, akkor sem kell aggódnunk, főleg akkor, amikor egy bizonyos ideje már várjuk az eredményt és szeretnénk olyan mértékben minőséget adni az ügyfeleknek, amire szükségük van.