Ha nem csak hobbiból szeretnénk tartani otthon egy szárnyas kisállatot, mindenképp érdemes lehet végig gondolni, hogy pontosan milyen lehetőségek azok, amelyek adódhatnak. Tény, hogy oda kell figyelnünk maximálisan arra, hogy pontosan milyen irányvonal az, amit követünk, valamint arra is, hogy ez a fajta elfoglaltság pontosan mennyibe is kerül majd nekünk. Nagyon fontos persze az is, hogy a kisállatok megfelelő körülmények között legyenek tartva, hiszen csakis ekkor tudnak olyan mértékben szaporodni, ahogyan arra szükségük van. Az ivarérett papagáj esetében persze a megfelelő párra is ugyanolyan szükségünk van, pontosan azért, mert ennek köszönhetően lehet majd minden a lehető legnagyobb rendben. Az utódok pedig bizonyos idő után szépen fejődnek majd, nem kell a betegségek, vagy éppen a fejlődési rendellenességek miatt aggódnunk. Tény, hogy rengeteg munka és persze még több odafigyelés kell ahhoz, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen, azonban amikor már ez is megvan, csakis azzal kell foglalkoznunk, hogy örömünket leljük a kisállatokban és minél jobb eredményeket érjünk el velük az egyes lehetőségek fényében, amikor mindenképp fontos számunkra a minőség és persze a fejlődés is.