Folyton, amikor szeretnénk mindent megtenni azért, hogy profi szintű legyen a kommunikáció az ügyfelek között és köztünk, érdemes lehet oda figyelni arra is, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyek akár még a főváros központjában is adódhatnak. Ha nincs arra lehetőségünk, hogy vásároljunk, mindenképp érdemes lehet a bérlés mellett letennünk a voksunkat, pontosan azért, mert így nem kell aggódnunk a folyamatosan magas törlesztő részletek miatt. Persze nem utolsó szempont az sem, hogy az irodabérlés kapcsán a folyamatos bérleti díjakkal is kell számolni, azonban mindenképp tény, hogy ez nem akkora rizikó, mint egy hosszú évekre szóló hitel. Ha pedig szeretnénk alakítani azon az irodán, amit használunk, annak sincs semmi akadálya, viszont ekkor a bérbeadókkal kell egyeztetnünk. Ha pedig olyan helyiséget bérlünk, amely teljes egészében be van rendezve, annak sincs semmi probléma, viszont ekkor nekünk sokkal könnyebb lehet a dolgunk és nem kell semmiféle plusz beruházással sem számolni, csak a termelést kell megkezdeni.