A zöld terület mindenképp egy olyan részét képezi az életünknek, amelyet óvnunk és védenünk kell, hiszen főleg a városokban ma már igen kevés található belőle. Nem utolsó szempont az sem, hogy manapság már rengeteg egyedi megoldás közül is választhatunk, ennek köszönhetően pedig a hagyományos növények akár más funkciót is kaphatnak. Az első és talán a leggyakrabban használt funkció az a kerítés, vagy éppen egyes területek eltakarása, amely manapság már a zöld növényzettel könnyedén és gyorsan megoldható. Ha mi is szeretnénk még több zöld felületet a házunk körül, néhány tő sövény lehet a tökéletes megoldás. Nem csak azért, mert így biztosak lehetünk abban, hogy a kertbe semmiképp se fognak belátni illetéktelenek, de minőségi pihenő részt is kialakíthatunk. Ez mellett pedig ha úgy döntünk, hogy hosszabb távon kezelni is szeretnénk a pár év alatt megnövekedett bokrokat, arra is van lehetőség, hiszen olyan különleges formákat is kivághatunk belőlük, amilyeneket csak szeretnénk. Mivel pedig a szakemberek kérdés esetén szívesen állnak a rendelkezésünkre, így kevesebb tapasztalattal is érdemes lehet bele fogni a kertrendezésbe.