Egy csapatépítő tréning esetében az egész rendezvényt meghatározza a helyszín. Éppen ezért ha valóban különleges élményt szeretnénk a kollégáinknak, a lézerharc lehet a tökéletes megoldás. Ugyanis ez a fajta elfoglaltság tökéletes lehet azok számára is, akik szeretnek csapatban tevékenykedni, valamint akiknek fontos a stratégia és az összetartás. Természetesen több fajta helyszín és program közül is válogathatunk, csakis rajtunk áll, hogy pontosan milyen pályán visszük végig a játékot. Amennyiben pedig a megadott helyszínek esetlegesen túlságosan messze van a cég székhelyétől, akár arra is van lehetőség, hogy a szervezők egy előre megadott helyre kitelepüljenek. Így pedig tetszőlegesen van arra is lehetőség, hogy a megrendelő igényei szerint kerüljön az egész pálya kialakításra. Akár kültéren szeretnénk harcolni, akár pedig beltéren, a szervezők számára semmi sem okoz problémát. Ha pedig egy több napos rendezvényen szeretnénk részt venni, akkor sem probléma a pályák megépítése, hiszen szervezők minden eshetőségre fel vannak készülve.