Free songs

október 2014

Az óvoda után nagy lépés az első iskolai év

A gyerekek számára a talán a legnehezebb időszak, amikor az óvodából kis iskolásokká válnak. Ugyanis a viszonylag egyszerű napirendet egy előre meghatározott, szigorú szabályokkal tarkított órarend váltja fel. Ennek köszönhetően pedig a picik első pár napja során már az is problémát okozhat hogy 45 percet egy helyben tudjanak ülni, ezen felül pedig még figyelniük és […]

Bővebben

A gimnáziumok is tartanak előkészítőket

A szülők egy része úgy dönt, hogy a gyermekét a négy osztály elvégzése után gimnáziumba íratja. A kicsiknek még ez elég nagy változást jelenthet, hiszen pontosan ez az időszak, amikor az osztály már megszokta egymást, valamint a tanárokat és a helyszínt is. Éppen ezért a tanulóknak egyáltalán nem egyszerű feladat, hogy egy teljesen új közösségben […]

Bővebben

Az óvodák esetében a közös foglalkozások igen fontosak

Az óvoda általában az első közeg a picik számára, amikor csapatban játszanak, alszanak, vagy éppen esznek. Mivel az első foglalkozások 3 éves kor után kezdődhetnek, így a kicsik már a foglalkozásokra is igen fogékonyan reagálhatnak. A rengeteg játékos feladat, valamint a közös foglalkozások mind-mind azért felelősek, hogy az iskola első éveit a szakemberek megkönnyítsék. A […]

Bővebben

Az iskola váltás hatására a tanulmányi eredmények romolhatnak

Sajnos rengeteg olyan általános iskola működik, amely nem megfelelő színvonalban oktatja a gyermekeit. Ebből következik, hogy a diákok nem fognak rendelkezni a megfelelő tanulmányi alapokkal, amely igen komoly problémákat okozhat a szakközép iskola első éveiben. Ha a tananyag számonkérése nem megfelelő módon történik, akkor a későbbiek során sem lesz megfelelő a gyermek tanulmányi átlaga. Éppen […]

Bővebben

A gyerekek számára a nulladik osztály csak könnyebbséget jelent

Gyermekeink számára igen csak fontos a fejlődés, éppen ezért, mielőtt megkezdik az iskolát, mindenképp térképezzük fel a tudását, valamint a fogékonyságát is az egyes tantárgyak iránt. Általában amikor a gyerekek az általános iskolát elvégzik, lehetőségük van egy úgynevezett nulladik osztály elvégzésére. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy amíg a nyolcadik osztály közben elkezdenek járni egy előkészítőre, […]

Bővebben